„- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. - Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért... - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.” Ezt szoktam idézni a jobb tanévek végén. Most nem idéztem, Szabolcs hiányolta is! Nem az ebben az évben megszelídített coach tanítványaim ellen szól (el)hallgatásom, hanem értük. Kahnemantól hallottam: "az volt a rosszabb fájdalom amelyiknél a fájdalom csúcsa a legvégén volt." Valahogy én is így jártam a végén baracskaimentesített üzleti coach iskolákkal.
Megengedhetem-e magamnak, hogy felelősséget vállaljak valami olyanért, melyre tovább már nem tudok hatni? Nem, vagyis nem mindig és mindenhol! Csak tisztességes lehetek, és szólok: lehet (Maybe), hogy a coach szakma érvényességi tartományán kívül már más elvárások és szabályok vannak, mint azon belül. Ha a rózsát átültetik, és más kezdi el öntözni, akkor csak az új szelídítő vállalhat érte felelősséget.
Robert Fulghum a „Talán igen, talán nem: töprengések a titkos életről” c. könyvében azt mondja, hogy a maybe korunk legfontosabb szava. A „talán” eldobja a felelősséget, de behozza a tisztességet. Tisztességes tudni, hogy van mindennek érvényességi tartománya. Tisztességes kételkednem abban, hogy mi lesz az érvényességi tartományon kívül. Bertrand Russell azt mondja: „Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.”
